2012. május 31., csütörtök

Visszatekintés: Oroszország

Az orosz nagyik a nemzeti döntőt követően betörtek a médiába. Még Magyarország kereskedelmi csatornáin is láthattunk részeket, és kis bemutatásokat róluk. Nem igazán a pop zenét képviseli a csapat, inkább a népzene egy gyorsabb, bulizósabb változatát. A kellően magas cukiságfaktor egészen a második helyig repítette őket. A fogadóirodák idén nagyon belejöttek, mivel az első helyekre Loreent és a nagyikat várták, hát igazuk lett! A dal címe Party for everybody, tehát most partizzon mindenki:


2012. május 30., szerda

Visszatekintés: Svédország

Ma, az országos kompetencia felmérések tiszteletére elkezdjük a "visszatekintés" blokkunkat.
Ezt minden évben a verseny után fogjuk elkezdeni. A lényege, egy kis "visszatekintés" az idei versenyzőkre. Hasonló az "ismerjünk meg minden versenyzőt" dologhoz, de itt már kész tényekkel figyeljük őket. Mint láthatjátok, a mai ország Svédország. Ebből szerintem egyértelmű, de inkább leírom, az első helyezettől fogunk haladni az utolsóig. Akkor vágjunk is bele. 

Mint azt ma már egész Magyarország tudja, az idei Eurovíziós Dalversenyt Loreen nyerte meg, aki Svédországot képviselte. Loreen pályafutása 2004-ben indult, egy svéd tehetségkutató műsorban (Idol). Igaz, akkor nem sikerült megnyernie a műsort, de a negyedik helyig jutott. Tavaly is nagy vágya volt eljutni a dalfesztiválra, de akkor Eric Saade az útjába állt (megjegyzem, Eric 2010-es nemzeti döntős bukása után újra jelentkezett, és így sikerült megnyernie a válogatót). Loreen mára már nem csak énekes, hanem egyben producer is. Az előzetes találgatásokat megerősítve zsebelte be a 18 (!) db 12 pontot az énekesnő!


2012. május 27., vasárnap

Top 42 (saját)

Sziasztok! Elkészítettem a kedvenc dalaimból álló listához a videót. Nem vagyok nagy mestere a videószerkesztésnek, de remélem tetszeni fog!
 (A videó elején a tavalyi nyertes dal csendül fel, a Running Scared-ed)



Elődöntők

Azt már tudjuk, hogy Svédország nyert, de mi volt az elődöntőkben?

Első Elődöntő
  1. Oroszország (152 pont)
  2. Albánia (146 pont)
  3. Románia (120 pont)
  4. Görögország (116 pont)
  5. Moldova (100 pont)
  6. Írország (92 pont)
  7. Ciprus (91 pont)
  8. Izland (75 pont)
  9. Dánia (63 pont)
  10. Magyarország (52 pont)
  11. Svájc
  12. Finnország
  13. Izrael
  14. San Marino
  15. Montenegró
  16. Lettország
  17. Belgium
  18. Ausztria
Második Elődöntő
  1. Svédország (181 pont)
  2. Szerbia (159 pont)
  3. Litvánia (104 pont)
  4. Észtország (100 pont)
  5. Törökország (80 pont)
  6. Bosznia Hercegovina (77 pont)
  7. Málta (70 pont)
  8. Ukrajna (64 pont)
  9. Macedónia (53 pont)
  10. Norvégia (45 pont)
  11. Bulgária
  12. Horvátország
  13. Portugália
  14. Grúzia
  15. Hollandia
  16. Fehéroroszország
  17. Szlovénia
  18. Szlovákia
Az összesítésből kiderül, hogy az év leggyengébb dala az osztrák Woki Mit Deim Popo volt!
Viszont, a második elődöntőben utolsó helyet elért Szlovákia összesítésben 4 országot előzött meg, ami így már nem is olyan rossz! 

A második elődöntőben az utolsó bejutó helyért véres harc folyt Bulgária és Norvégia között, végül a közönség döntött Tooji javára!

A győztes

A 2012-es Eurovíziós Dalverseny győztese Svédország! A fogadóirodák előrelátták a győzelmet, így nem volt nagy meglepetés. Viszont a mögötte állók között több furcsaság is volt. Albánia továbbjutását sem gondolták, és most, egy nagyon jó helyezést tudhat magáénak. A litván dal is sokkal jobban szerepelt, mint vártuk. Talán a legnagyobb csúszás a dán, a brit és a francia dalnál tapasztalható. Az albán mellett az észt énekes és a macedón Kaliopi jó szereplése is meglepő volt.
Magyarország a 24. helyen végzett, ez rosszabb, mint a tavalyi 22. helyünk.

..és most hallgassuk meg a győztes dalt:


2012. május 26., szombat

Ma: Döntő

Ma 21:00-tól az M1-en élőben az Eurovíziós Dalverseny 2012-es döntője! Hajrá Compact Disco, hajrá Magyarország!


2012. május 25., péntek

Kik esélyesek a győzelemre?

Egy kis esélylatolgatás következik.

Svédország
A svédek az idei favoritok, mindenki számára. Talán ők indulnak a holnapi döntőn a legnagyobb eséllyel. Pozitívum, hogy Loreen nagyon szerény, és az elődöntőben látszott rajta, hogy aggódik a továbbjutással kapcsolatban.

 Second Semi-Final: Green room images (Photo: Andres Putting (EBU))

Izland
Gréta és Jónsinak is van esélye. Igaz, őket nem sztárolják, de a hangi és látványi teljesítményük lehet elég lesz a győzelemhez. Izland még sosem nyert, épp itt lenne az ideje.

Szerbia
A szerb Zeljko sok pozitív visszajelzést kap a közönségtől. A tegnapi továbbjutása nem volt kérdéses, de a döntőben egy nagyon erős mezőnyben kellesz fellépnie, Írország és Ukrajna között.

Írország
Tavaly a Jedward formáció a 8. helyig jutott, és azért tértek vissza, hogy nyerjenek. A közönség imádja őket, és idén sokkal jobbak mind látványban, mind dalban.

 Emotions backstage with the ten winners (Photo: Andres Putting (EBU))

Oroszország
Az orosz nagyik leginkább a közönséget nyűgözték le. Az édes kis produkciójukkal mindenki szivébe könnyen belopják magukat. Vajon elég lesz a győzelemhez?

Rajtuk kívül még sok ország indul nagy eséllyel, de mégis ők azok, akiket a leginkább szeret a közönség. 

Saját véleményem:

Franciaország
Remek dal, egy remek előadással. Én talán akkor lennék a legboldogabb, ha jövőre a Párizsi Eurovíziós Dalversenyről kéne itt írnom!

Ukrajna
Gaitana hangja óriási, és az egész show is. Igazán kitettek magukért idén is az ukránok! Mindenképp boldog lennék, ha a Be my guest-et kéne a műsor legvégén meghallgatnom.

 Second Semi-Final: Green room images (Photo: Andres Putting (EBU)) 

Görögország, Ciprus, Románia
Ezt a három dalt, körülbelül ugyanannyira kedvelem, tehát nagyon! Mindegyik előadása remek, és hangilag is tetszenek.

2012. május 24., csütörtök

A második elődöntő továbbjutói:


Ma rendezték a második elődöntőjét a bakui dalfesztiválnak, ahol újabb 18 dal mérettetett meg, viszont ismét csak 10 jutott tovább; az előzetes találgatásokkal ellenben itt meglepetésekkel fűszerezve. Tehát a továbbjutók /nem sorrendben/:

* Litvánia (4. fellépője lesz a döntőnek)
* Bosznia-Hercegovina (5. fellépője lesz a döntőnek)
* Szerbia (24. fellépője lesz a döntőnek)
* Ukrajna (25. fellépője lesz a döntőnek)
* Svédország (17. fellépője lesz a döntőnek)
* Macedónia VJK (22. fellépője lesz a döntőnek)
* Norvégia (12. fellépője lesz a döntőnek)
* Észtország (11. fellépője lesz a döntőnek)
* Málta (21. fellépője lesz a döntőnek)
* Törökország (18. fellépője lesz a döntőnek)

(Frissítve a döntős sorszámokkal)

Utolsó tipp 2.

Tegnap elmaradt az utolsó tipp sorozatunk, mivel -mint láthatjátok- az oldal új megjelenésére fektettem a hangsúlyt. Egy picit változtatunk az első elődöntő előtti tipphez képest, most kis csoportokba rendezve láthatjátok majd, hogy ki mekkora eséllyel indul a ma esti versenyen.

Biztos továbbjutók: Szerbia, Svédország, Törökország és Norvégia

Ez az a 4 dal, amit talán a leginkább favorizál mind a közönség, mind a fogadóirodák. Közülük is a legfelkapottabb a svéd Loreen, akinek legszívesebben a győzelmi kupát adnák a fogadóirodák.

Igazán kedveltek: Macedónia, Hollandia, Ukrajna, Szlovénia, Horvátország, Észtország és Bosznia Hercegovina

Ezek azok a dalok, amik megosztóak, de legtöbbször kedveli őket a közönség. Vannak köztük olyanok, akiket biztos továbbjutónak is lehetne nevezni, de úgy gondolom, hogy a fenti négy ország tartozik a 100%-ban döntősök közé.

A nagy kérdőjelek:

Málta: igazán bulizós, zúzós dal, de a legtöbben a kukába kívánják, a kiesők közé.

Fehéroroszország: egy bizonyos körben igazán kedvelt, de nem merem a fenti csoportokba tenni, mivel kicsi az esélyük a döntőbe jutásra.

Portugália: az Első Elődöntőben a zsűri megmentette Rona Nishliut, talán ugyanez történik majd a portugál énekesnővel is? (kicsi rá az esély)

Bulgária: a bolgár dalt nem valószínű, hogy újra végig kellesz hallgatni a döntőben.

Grúzia: a közönség utálja a dalt, biztos kieső!

Szlovákia: a szlovák dal a pengeélen táncol, sokan szeretik de a zsűrira nem igazán számíthat!

Litvánia: semmi esély, hogy Litvánia továbbjut!


Mindenkinek jó szórakozást kívánok a ma esti műsorra :)


2012. május 22., kedd

Első Elődöntő

A 2012-es Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjének továbbjutói:


Ma este tartották Bakuban az ötvenhetedik Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjét, melyben tizennyolc ország résztvevője mérkőzött meg egymással, a döntőbe való továbbjutásért. A küzdelem győztesei végül a következő országok lettek /nem továbbjutási sorrendben/:

* Románia (14. fellépője lesz a döntőnek)
* Moldova (26. fellépője lesz a döntőnek)
* Izland (7. fellépője lesz a döntőnek)
* MAGYARORSZÁG (2. fellépője lesz a döntőnek)
* Dánia (15. fellépője lesz a döntőnek)
* Albánia (3. fellépője lesz a döntőnek)
* Ciprus (8. fellépője lesz a döntőnek)
* Görögország (16. fellépője lesz a döntőnek)
* Oroszország (6. fellépője lesz a döntőnek)
* Írország (23. fellépője lesz a döntőnek)

(Frissítve a döntős sorszámokkal)

Az utolsó tipp 1./2

Na, az utolsó tipp nevében leírom az Első Elődöntő versenyzőinek második felének az esélyeit. Tegnap Finnország volt az utolsó, így most következik:

Izrael

Saját vélemény: Nincs túl sok esélye az izraeli csapatnak.
A nagy közönség: A toplistákon és a fogadóirodákban sem szerepel túl fényesen a felettébb furcsa hangzású dal, kevés az esélye arra, hogy döntőbe jusson.

San Marino

Saját vélemény: Nem nevezem rossz dalnak, de rengeteg jobb van a mezőnyben. Sajnálnám ha valakit nélkülöznöm kéne azért, hogy Valentinát hallgassam a döntőben.
A nagy közönség: Mondhatni leszögezhetjük, hogy egy dalt sem fogunk hallani a közösségi hálóról május 26-án.

Ciprus

Saját vélemény: A színpadképpel együtt nagyon megtetszett a dal, szívesen hallgatnám a döntőben is.
A nagy közönség: Hasonlít a tavalyi "Magyarország nyer"-re az idei helyzet. A ciprusi dal nagyot eshet a lóról!

Dánia

Saját vélemény: Nagyon szép dal és előadás! Megérdemel egy döntőt, de egy győzelmet nem!
A nagy közönség: Dániának nem kell aggódnia a kieséstől!

Oroszország

Saját vélemény: Az orosz nagyikat szívesen nézem AZ ELŐDÖNTŐBEN! Semmiképp NEM örülnék ha döntőbe jutnának, esetleg nyernének.
A nagy közönség: Az oroszok idén SAJNOS nagy esélyesek a döntőbe jutásra és egy jobb helyezést is bezsebelhetnek a nagy fogadóirodák szerint.

  Russia: Second rehearsal (Photo: Thomas Hanses (EBU))
Magyarország

Saját vélemény: Szerintem mindenképp ott lenne a helyünk a döntőben!
A nagy közönség: Roppant megosztó a dalunk. Vannak akik nagyon előre, és vannak akik nagyon hátra várnak minket.

Ausztria

Saját vélemény: Szerintem lenne helyük a döntőben.
A nagy közönség: Az osztrákok dalát sokan favorizálják, de sajnos nincs túl sok esélyük.

Moldova

Saját vélemény: Semmi helye nincs a döntőben!

A nagy közönség: Megosztó, nem tudni mi lesz.


Írország
 
Saját vélemény: Szerintem rengeteget javultak tavaly óta, most már nem egy ugra-bugra a produkció, és a dal is sokkal jobb. Hajrá Jedward!

A nagy közönség: Írország az abszolút továbbjutók közé tartozik, de mindig történhetnek meglepetések, reméljük most nem fognak.

 

...És vége is az Első Elődöntő "utolsó tipp" sorozatának. Pár óra és megtudjuk, hogy mennyire volt helytálló amit írtam.

2012. május 21., hétfő

Az utolsó tipp 1./1

Ma már az első elődöntő ruhás főpróbái vannak, én pedig az "utolsó tipp" néven leírom a saját és a közönség véleményét minden első elődöntős dalról.

Montenegró

Saját vélemény: a montenegrói dalt nem tartom befutónak, mivel mind az előadás, mind a dal nem tetszik!
A nagy közönség: a fogadóirodák semmit esélyt nem látnak arra, hogy Montenegró a döntőbe jusson. Az internetes top listákon is szinte csak a mezőny végén kullog Rambo dala.

Izland

Saját vélemény: egyszerűen imádom ezt a dalt, szerintem biztos továbbjutó!
A nagy közönség: szinte 100%, hogy az izlandi duót a döntőben láthatjuk, mivel mind a top listákon, mind a fogadóirodák listáin elöl van az ország.

 Iceland: Second Rehearsal (Photo: Elke Roels (EBU))
Görögország

Saját vélemény: Eleftheria a próbán nyújtott teljesítményével szerintem nem érdemelné meg, hogy döntőbe jusson!
 A nagy közönség: a görög dal egy idei nagy kedvenc rengeteg ember  számára, de itt már minden az élő előadáson fog múlni.

Lettország

Saját vélemény: eleinte nem igazán kedveltem ezt a dalt, de hamar megszerettem. Nálam még így se férne be a döntőbe, de ha az ellenkezője történik és Anmary jól veszi az akadályt, akkor se leszek szomorú!
A nagy közönség: ez a dal nagyon megosztott! Van aki imádja, van aki csak elhallgatja néha, és van, aki kifejezetten nem szereti. Nehéz eldönteni a sorsát, de esélye lehet a döntőre!

Albánia

Saját vélemény: szerintem ez egy remekmű. de sajnos azt kell mondanom, -írnom- hogy nincs túl sok esélye arra, hogy döntőbe jusson
A nagy közönség: a fogadóirodák szerint az albán dalnak nincs helye a döntőben. Ugyanilyen állásponton van a közönség nagy része is, de még történhetnek meglepetések.

 Albania: Second rehearsal (Photo: Elke Roels (EBU))
Románia

Saját vélemény: nem igazán kedvelem ezt a dalt, de elismerem, hogy nem rossz!
A nagy közönség:  "még a győzelemre is van esélyük" ezt mondják a legtöbben. A fogadóirodák számára biztos továbbjutó, és egy jobb helyezésre is számíthat!

Svájc

Saját vélemény: nagyon szeretem ezt a dalt, mert kitűnik a tömegből! Simán megérdemelne egy továbbjutást!
A nagy közönség: sajnos kevés esély van arra, hogy teljesüljön a vágyam. Az internetre feltöltött top listákon alig-alig találkozunk a svájci dallal a döntőben. 

Belgium

Saját vélemény: nagyon szép dal, de aggódom, hogy ez nem lesz elég!
A nagy közönség: a belga dal a továbbjutás környékén van. Nagy valószínűséggel csak pár hellyel fog bejutni vagy kiesni.

 Belgium: Second rehearsal (Photo: Elke Roels (EBU))

Finnország

Saját vélemény: ugyanúgy vagyok vele, mint az előző, belga dallal. Nagyon szép, de aggódok a továbbjutásáért.
A nagy közönség: sokkal biztosabbak az emberek a finn dal továbbjutásában mint az előzőben, így ez jó hír.


Holnap a csapat másik feléről is olvashattok egy kicsit, de mára ez is elég lesz. Jó pihenést, és készüljetek!

2012. május 20., vasárnap

Szavazás

Az oldal megalakulása óta szavazhatnak a látogatók, hogy ki lehetett volna a legjobb döntés Magyarországnak. A szavazást végig, kimagaslóan vezette a Király testvérek formációja, de az utóbbi időben fellendültek a Compact Disco-t támogatók szavazatai is.

Így az oldalon szavazók szerint jól döntöttünk, de a Király csapat is jó lett volna! Több szavazatot kapott még Heincz Gábor, de őt nem igazán támogatnák a szavazók.

Köszönöm mindenkinek aki szavazott!

2012. május 19., szombat

Próbálnak 7.

A döntősök is elkezdtek próbákat tartani.

Németország
Roman Lob még csak egy farmerben próbált, de így is nagyon jó volt. A fiú mellett még egy dobos, 2 gitáros és egy zongorista is fellép.


Franciaország
Anggun nem maradt a Csillag Születikben látott koreográfiánál, inkább egy új útvonalat választott. Több táncos és egy háttérénekessel lép színpadra, de még világító kockák is vannak velük. A ruháján egy fátyol van, amit remekül kihasznál. A produkció végén kicsit feljebb kapcsolják a szélgépet, és csak úgy repül, mindenképpen szép lesz.


Olaszország
Nina Zilli, mint mindig, most is remekül énekelt. Rajta kívül még 3 háttérénekes is van a színpadon, ami általában fekete színben pompázik.


Azerbajdzsán
Sabina 4 háttérénekessel lép színpadra, egy gyönyörű fehér ruhában.


Spanyolország
A dal végéig egyedül áll a színpadon az énekesnő, de egyszer csak  megjelenik mögötte 5 háttérénekes. A háttér nagyon szép.


Nagy-Britannia 
 Az idei legidősebb versenyző két táncossal és egy gitárossal lép színpadra, egy gyönyörű szép háttér előtt.

Mára ennyi volt, holnap őket láthatjuk a színpadon: 

08:30 Észtország
09:00 Szlovákia
09:30 Norvégia
10:00 Bosznia-Hercegovina
10:30 Litvánia
12:00 Nagy-Britannia
12:30 Franciaország
13:00 Olaszország
13:50 Azerbajdzsán
14:20 Spanyolország
14:50 Németország

2012. május 18., péntek

Szlovák-Magyar, két jó barát

Az Eurovízió még a két politikailag sok vitában résztvevő országot is összehozta! 

Max Jason Mai & Compact Disco - Sound of our hearts


Próbálnak 6.

Ma már csak azokról olvashattok, akik valamiért kiemelkednek a többiek közül. Persze ez nem azt jelenti, hogy a többiek nem fontosak.

Oroszország
Az orosz nagyikat nagy figyelem követi mindig, így gondoltam nem maradhatnak ki.


Magyarország
Gondoltam, úgy is mindenki kíváncsi a sajátjainkra, így hát nézzétek meg.


Írország
A fiúk a múltkor csak alanyos magassággal használták a szökőkutat, most már több méterre fellő a sugár.


Szerbia
Az idei egyik esélyes Zeljko, így most az ő próbájába kukkanthattok be.


2012. május 17., csütörtök

Próbálnak 5./2

és folytatódik az eddigi leghosszabb napunk.

Svájc
Nem csak a görögökhöz leshettünk, hanem a svájciakhoz is. Még azt is megnézhettük, hogy hogyan készül egy unbreakable-s haj.


Belgium
Lehull a lepel, Iris imádja a banánt és a teát!


Finnország



Izrael

San Marino

Ciprus

Dánia


Mára vége, de holnap folytatódik:

08:30 Oroszország
09:00 Magyarország
09:30 Ausztria
10:00 Moldova
10:30 Írország
12:00 Szerbia
12:30 Macedónia
13:00 Hollandia
13:30 Málta
14:20 Fehéroroszország
14:50 Portugália
15:20 Ukrajna
15:50 Bulgária

Próbálnak 5./1

.. és, ma elkezdődtek a második próbák. Ma már úgy ismerik az énekesek a színpadot, mint a tenyerüket.

Montenegró
A technikai problémák (felirat kihajtása) még mindig nyomot hagy az előadáson.


Izland
Az izlandi páros kedvenceiként megemlítette Svédországot, a görög lányt, a svájci csapatot és az "orosz hölgyeket", ahogy Jónsi fogalmazott :)


Görögország
Hála az Eurovision.tv kamerájának megismerhettük a görög öltözőt, és a csapat tagjait.


Lettország
Ma már fellépőruhában próbált a "szép dal" tulajdonosa, Anmary.


Albánia
Rona Nishliu hozta az átlagos remek formáját.


Románia
..és immár nincs titokban a Mandinga zenekar jelmezei.



2012. május 16., szerda

Próbálnak 4./2

Hamarosan elérünk a nagy kedvencemhez, de előtte még az észt Ott Lepland próbál. A produkció maradt olyan, mint a nemzeti döntőn volt. A háttér szerintem nagyon jóra sikerült, pont elég ehhez a dalhoz. Az énekes mögött van egy háttérénekesnő is, rajtuk kívül üres a színpad.


És dobpergés, Szlovákia következik. Egy igazi rockbandaként állt ki a színpadra Max Jason Mai és csapata. A háttér leginkább egy pókhálóra hasonlít, de pont jó ehhez a produkcióhoz. Nincs eszeveszett ugrálás, ordibálás, csak egy visszafogott előadás. Hangilag nagyon jó a szlovák énekes. Rajta kívül 3 gitáros, egy dobos és sok-sok hangfal van a színpadon. Arról, hogy milyen ruha lesz rajtuk, még semmit sem tudunk.


A rockos dal után nagy fordulatot véve Tooji dalát hallgathatta a közönség 40 percen keresztül. A produkció egy vokálossal és egy kis pirotechnikával kiegészülve ugyanaz volt, mint a norvég nemzeti döntőn. A füst még mindig belepi a színpadot, és amitől sokan féltek beigazolódott. Tooji nem igazán tudja visszahozni azt a formát hangilag, amit megszoktunk tőle.


Ezután Maya Sar próbája következett. Maya egy zongora előtt ül, csak úgy mint a dal videoklipjében. Majd a dal felénél feláll a hangszer elől. Rajta kívül senki sincs a színpadon, még háttérénekesek sem.


A litván Donny Montell is maradt a nemzeti döntős koncepciónál. Hangilag nem változott. A háttérben táncoló alakokat láthatunk.


Mára véget is értek a próbák, így most már több mint kevésbé ismerjük az összes előadó színpadi terveit.

Holnap már kevesebb idejük lesz, csak 30 percet kapnak az énekesek:

08:30 Montenegró
09:00 Izland
09:30 Görögország
10:00 Lettország
10:30 Albánia
12:00 Románia
12:30 Svájc
13:00 Belgium
13:30 Finnország
14:20 Izrael
14:50 San Marino
15:20 Ciprus
15:50 Dánia

Próbálnak 4./1

A mai nap több "várva várt" próba lesz. A sokak által győztesnek titulált Svédország mellett, az idei kedvencem, Szlovákia is ma tart próbát, remélem nem kellesz csalódnom.

Elsőként az idei verseny legfiatalabb énekese tarthatott próbát. A háttér fekete-fehér színekben pompázik, de a lámpáknak hála, piros színt is látunk. A dal vége fele, viszont sárga gömbök villannak fel a háttérben. A háttérénekesek hála nem viselik azokat a furcsa kalapokat. Eva pedig egy virágokkal díszített fehér ruhában lépett színpadra.


A következő a színpadon Horvátország volt. Az énekesnő mellett 2 táncos és 3 háttérénekes is helyet kapott a színpadon. A háttérben legtöbbször csak felhőket látunk, de a dal végén a két táncos felemel és kifeszít egy vászont, amin különböző színes motívumok jelennek meg, ez pedig nagyon feldobja a produkciót.


A várva várt svéd énekesre, Loreen-re került a sor. A produkció teljesen olyan maradt, mint a nemzeti selejtezőn. Csak annyiban más, hogy 3 háttérénekes is került a színpadra. A várva várt hóesés most elmaradt, de az élő showban még előkerülhet. A hátterek nem is használják, csak a dal vége fele jelennek meg rajta hópelyhek. A próbák során több hiba is csúszott az előadásba, de látszik, hogy Loreen az élő műsorra tartogatja az erejét!


Anri Jokhadze lehetett a következő. Egyébként sem szerencsés a győztesnek kinevezett dal után színpadra lépni, de az ő esetében a kiesés valószínűleg nem ennek a számlájára lesz írható, amennyiben Grúzia nem léphetne fel a döntőben. Az énekes mellett 5 táncos-énekesnő van még.


A kis szünet után a matrózcsapat lépett színpadra, Törökország. Az 5 táncos egy csónakot alkot Can Bonomo körül, aki most kivételesen jól énekelt. A háttérben szinte végig a hullámzó tengert láthatjuk, amin zötykölődik az énekes kis bárkája. Különösebb koreográfia nincs, viszont a jól ismert részeges kalóz produkciót nem adja elő az énekes.


Na, hamarosan jön a csapat másik fele! Nem kell sokat várni!

2012. május 15., kedd

Próbálnak 3./2

A mai nap hamar véget ér, mivel már túl vagyunk a próbák felén, most jöjjön a következő 4 előadó.

A fehéroroszoknak hasonló hátterek készítettek, mint a mieinknek. A szörnyű jelmezektől eltekintve a produkció maradt olyan, amilyen eddig volt. Az énekes, a furcsa alakú mikrofon állványok, a 2 gitáros fiú és a doboson kívül igazán semmi nincs a színpadon. Az olasz származású énekesük a miénkhez hasonlóan kihasználja a kifutó lehetőségeit.


A portugál énekesnő 5 háttérénekessel áll a színpadon. A háttérben egy szép történelmi várost láthatunk, különböző színekkel feldobva. A vokálosok is kaptak egy kis produkciót, de a központban az énekesnő van mindig.


Gaitana táncosai felettébb őrült ruhákban léptek színpadra. A tavalyi angol csapatnál láthattunk 4 ezekhez hasonló led falat, amit a táncosok mozgatnak, és különböző motívumok, táncoló alakok jelennek meg rajta. Az énekesnő egy szolid fehér ruhában volt a színpadon, így még titokban tartják a jelmezt, amit viselni fog az élő adásban.


A bolgár énekesnő, ahogy ígérte egyedül áll majd a színpadon, csak úgy mint a nemzeti selejtezőn. Most még csak egy "átlagos" párduc mintás ruhában lépett színpadra. Számíthatunk egy kis pirotechnikára az élő adásban, de ez most elmaradt.



A mai nap hamar véget ért, én pedig megosztanám, hogy számomra ki bizonyult ma a legjobbnak. Ez egy megosztott első hely, mégpedig Kaliopi, Zeljko és a máltai Kurt Calleja között.

Holnap viszont hosszú lesz a próbák sora:

08:00 Szlovénia
08:45 Horvátország
09:30 Svédország
10:15 Grúzia
11:55 Törökország
12:40 Észtorzág
13:25 Szlovákia
14:25 Norvégia
15:10 Bosznia-Hercegovina
15:55 Litvánia

Próbálnak 3./1

A harmadik nap is eljött, és a második elődöntős dalokat hozta. A mai napon olyan próbákat láthatunk, amik betöltik a színpadot (a legtöbbekre igaz, hogy a maximum létszámmal állnak a színpadra).

A második elődöntő próbáit Szerbia kezdhette. A színpad kék színben pompázik Zeljko mögött, akin kívül még 2 hegedűs, egy zongorista, egy dobos és egy furulyás is helyet kap a színpadon.


A következő a csodálatos hangú Kaliopi volt a színpadon, aki mint mindig remekül énekelt. A teljes sötétségből indul a műsor, és mindenki mozdulatlanul áll az énekesnőn kívül. 2 gitáros, 2 hegedűs és egy dobos is van a színpadon.


Joan Franka maradt a nemzeti válogatós koncepciónál, tehát az indián jelmeznél és a tábortűznél. Az énekesnőn kívül még van egy háttérénekes is a színpadon, és egy kis zenekar.


Málta ugyancsak kihasználta a színpadra vihető emberek számát, mivel Kurt Calleja-n kívül egy táncos, egy énekesnő, 2 gitáros és egy dobost is láthatunk a narancs és fekete színekben villódzó háttér előtt. A láb koreográfia nem maradhatott el a műsorból.


Hamarosan jön a próbák másik fele is!


2012. május 14., hétfő

Próbálnak 2./2

A próbák nem állnak meg, most következik az amire mindenki várt!

Talán az eddigiek közül a legnagyobb meglepetést a magyar csapat okozott nekem. Csaba mind hangilag, mind előadásmódilag rengeteget fejlődött. A próbáról a külföldi oldalak is dicsérően számolnak be, és Magyarország döntőben való helyét egyre jobban gondolják. A háttér narancs, kék és piros színekben játszik. A színpadon a vokálosokon és a bandán kívül nincs díszlet.


A magyarok remek próbája után következhetett az osztrák duó. Az alap gondolat nem változott, a színpad tele van rudakkal. Még 3 táncoslány is helyet kap a fiúk mellett a fellépésen. A "túlkoreografált" jelzőt még mindig nem mondhatjuk, de sokkal összeszedettebb a produkció, mint az, amit a nemzeti válogatón láthattunk a tőlük.


Moldova maradt a bolondos színpadképnél, de a bolondos jelmezekről nem sokat tudtunk meg, mert most csak átlagos, mindennapi ruhákban lépett színpadra a csapat.


Én a mai nap "legjobb próbája" díjat simán odaadnám a Jedwardnak. Egy nagyon eredeti dolgot választottak, mivel egy szökőkúttá volt átalakítva az emelvényük. Amin a dal elején még csak állnak, később már vizet lő ki magából! Nagy tapsot az ír testvéreknek, mivel a tavalyi ugrabugrálós koreográfiájuk után egy ilyen remek showt tudtak összehozni! A háttér is nagyon tetszik, mivel teljesen 3D hatású.


A mai próbáknak is a végére értünk, így itt a holnapiak menetrendje:

08:00 Szerbia
08:45 Macedónia
09:30 Hollandia
10:15 Málta
11:55 Fehéroroszország
12:40 Portugália
13:40 Ukrajna
14:25 Bulgária

Próbálnak 2./1

A mai próbák közül talán a legfontosabb mindenki számára a magyar fellépés, de erre várnotok kell egy kicsit, mert sorrendben haladunk.

Izrael kezdhette a mai napot. A tegnapi montenegrói kezdés elég szétszórtra sikeredett, ezt jobban megoldotta az izraeli csapat. A háttérben órákat láthatunk, a színpadon pedig az egész bandát. Pozitívum, hogy a vokálosoknak tényleg olyan idegölő hangja van élőben is, mint a stúdió verzión.


A sort a San-marinói lány, Valentina Monetta folytatta. Új koncepciót találtak ki neki. A színpadon rajta kívül még táncosok álltak. Egyiküknél volt egy gitár. Nem maradhatott el a már jól ismert laptop sem a kellékek közül. Valentina sokat javult hangilag, de még mindig nem a tökéletes. A junior szintű háttértől eltekintve élvezhető volt a produkció!


A következő a ciprusi Ivi volt, aki lehengerelte a közönséget. Remek koreográfiát készítettek neki, és a kicsit hamis éneklésen kívül nem is volt igazi gond az egész színpadi jelenlétével.


Az ebédszünet előtt még Dániának is sikerült egy próbát tartania. A csapat maradt a nemzeti selejtezőn megismert színpadképnél és a hajós sapkánál. A fények és a háttér is remekül meg lett csinálva.



Nem fogytunk ki az előadókból, hamarosan a csapat maradékát is megismerhetitek, a Compact Discoval együtt!

2012. május 13., vasárnap

Próbálnak 1./2

Na akkor, folytatódnak a próbák egészen délután 4 óráig.

A román csapat Amszterdamban a playbacket választotta, és ezzel igazán elszomorította a közönséget. Szerencsére most nem kellett csalódnunk, mivel hozták a remek formájukat. A háttér elég egysíkúságra vall, mivel végig csak szíveket látunk különböző alakban, formában mozogni.


 Svájc a nemzeti döntőn hozott remek formáját adta vissza nekünk a színpadon újra. A legtöbben az ország kiesését jósolják, de szerintem még könnyen történhetnek meglepetések.


A belgák igazán kitettek idén magukért, mivel talán az egyik legszebb színpadképet tudták megalkotni Irisnek. A fények és a háttér együttesen egy kis csodaországba repítik a nézőt. Reméljük a kameraállások kellően megmutatnak majd mindent.


Egy -talán- nagybőgővel a háttérben énekelte el dalát Pernilla, a meglehetősen a TWiiNS tavalyiéra hasonlító ruhában. Nagy valószínűséggel ezt fogja viselni a versenyen is, persze pulóver nélkül. A háttér eltér az átlagos balladákétól, mivel a csillagos ég helyett egy felettébb vízre hasonlító csillogós dolgot látunk.



Mára már nem is maradt több előadó, jó pihenést nekik!

A holnapi menetrend:
Holnap még mindig az első elődöntő énekeseit láthatjuk a színpadon, és fellépési sorrendben.
08:00 Izrael
08:45 San Marino
09:30 Ciprus
10:15 Dánia
11:55 Oroszország
12:40 Magyarország
13:25 Ausztria
14:25 Moldova
15:10 Írország

Próbálnak 1./1

Az ebédszünet előtt 4 országnak sikerült próbát tartania, de mostanra már az albán próba is közzé lett téve, így most őket ismerhetitek meg!

Talán ebből az öt előadásból Montenegró bizonyult a leggyengébbnek. Még az ugrabugráló, szerencsétlenkedő táncosoktól is eltekintve rossz volt. Az óriási szamárnak eddig semmi jelentőségét nem láttuk, de lehet, hogy az élő showig kitalálnak valamit.


Másodikként az izlandi duó léphetett a színpadra, akik már elsőre is tökéletesen elpróbálták dalukat. A látvány technikusok kitettek magukért, mivel mind a fények, mind a háttér remek. A dalt pedig nem is kell értékelni, olyan volt amilyennek lennie kell. A koreográfia nem változott a nemzeti selejtező óta.


Eleftheria volt a következő a sorban. Hát igen, látszik, hogy a görög nemzeti döntőn nem élőben kellett énekelni. A koreográfia koncepciója csak kicsit változott. Középen Eleftheria, körülöttem 2 lány és 2 fiú táncol, a háttérben pedig egy magányos vokalista lány álldogál.


 A következő a sorban a lett Anmary volt, aki egy egyszerű kis járkálást talált ki koreográfiának. A dal "aranyossági faktora" nem romlott, de nem is javult.


Ebben a cikkben az utolsó Albánia. A letisztultság jellemezte leginkább az előadást, mivel Rona Nishliu egyedül állt a színpad közepén. A színpad fekete és piros színekben játszott, így igazán könnyen átadta az érzelmeket.


Hamarosan a többi próbát tartó előadóról is olvashattok!




2012. május 11., péntek

Vasárnap már próbák

A Kristályterem kész, a próbák vasárnap délelőtt kezdődnek!
Mindenkinek 45 perce van arra, hogy próbát tartson. Vasárnap az első elődöntő, első 9 fellépője gyakorolhat. Reggel 8-tól, délután 16 óráig.

 

2012. május 10., csütörtök

Régi nyertesek

Az idei versenyre visszatérnek az előző öt év nyertesei. Így a színpadon láthatjuk majd Lena-t, Alexander Rybak-ot, Dima Bilan-t, Maria Šerifović-et és a tavalyi nyertes duó tagjait, Ell-t és Nikkit. 

 Ell/Nikki on stage after winning in Düsseldorf Top moments of 2011: Azerbaijan's first victory (Photo: Alain Douit (EBU))

2012. május 9., szerda

Honnan várjunk pontot idén?

A Compact Discot több kiadó is megkereste már, és sok helyre eljutott a dal és annak különböző remixei.

A Family Tree Records sok országba eljuttatta már a dalt, Svédországba, Norvégiába, Dániába, Lettországba, Litvániába és Észtországba.
A Mostiko Belgiumba, Hollandiába és Luxembourgba.
A Mole-nak köszönhetően a dalt már Svájcban, Ausztriában és Németországban is ismerik.
A Toco publishing eljuttatja a dalt az orosz közönséghez, és több Balti államba.

Ezek mellett a csapat járja -járta- a környező országokat, és népszerűsíti a dalt.

 

Friss: Izrael bemutatta dalának hivatalos videoklipjét



2012. május 7., hétfő

Füstbe ment terv

Ezzel a kifejezéssel lehetne a legegyszerűbben leírni, hogy mi is történt a Compact Discoval. Az alapkoncepció az lett volna Bakuban, hogy egy ledes földgömb áll a színpad közepén, amin különböző dolgok jelennek meg. A földgömböt sikerült is elkészíttetniük, de hamarabb is gondolkodhattak volna a következő lépésen. A csapat a facebook oldalán tette közzé, hogy a rendezők csillagokba nyúló összeget kérnek azért, hogy ezt sikerüljön színpadra állítaniuk. Hazánk képviselői, így egy óriási földgömbbel mit sem tudnak kezdeni.

Érdekes elgondolkodni, mi minden kerül pénzbe, ha csak a produkciót nézzük.

Egy, a miénkre hasonlító banda esetében a hangszerek színpadra szállítása is sok sok pénzbe fáj. Mivel csak a képeslap hosszával megegyező idő áll a rendelkezésükre, ezért nagyon sok ember szükséges ehhez a folyamathoz.
A pirotechnikai eszközöket is a legdrágább dolgok közé sorolhatjuk, talán pont ezért van, hogy Magyarország még jóformán sosem használta ki ezt a lehetőséget.
A led ruhák nem tartoznak a csillagos összegekhez, de veszélyes. Úgy értve, mint tavaly. Nagyon sok cécó van az ilyen eszközök működtetésével, és nem szerencsés, ha például pont a 3 perc közepén romlik el valami. Ezek mellett könnyen áteshetnek ezek a ruhák a ló "giccses" oldalára.

2012. május 5., szombat

EYM 2012

Eurovision Young Musicians 2012

Május 5. Első elődöntő:  14 órától 17 óráig
Élőben Bécsből!

(Holnap, Május 6-án Második elődöntő!)

Kattints ide, és már élvezheted is a fiatal zenészek versenyét!



2012-es Eurovíziós Dalverseny


Közvélemény kutatás, kit tartotok a legesélyesebbnek idén? Akik válaszolnak, azokat megkérem, hogy 3 országot nevezzenek meg!

2012. május 3., csütörtök

Kitiltva a Ladák Bakuból



A napi.hu forrása szerint az azeri minisztérium május 1-től bünteti azokat ,akik Lada járműveket használva dolgoznak taxisként. Nem is alacsony, 100 eurós bírságot láthat az aki megpróbálja megszegni az új és furcsa törvényt. Az indok az volt, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál idejére már európai színvonalat akarnak teremteni Baku utcáin. Érdemes feltenni a kérdést, mi értelme hamis képet festeni egy városról, amiről -ezek után- mindenki tudja, hogy Ladákkal van tele? Egyébként londoni taxikra cserélik le a szabálytalan autókat.


(ide kattintva elolvashatod a teljes cikket)