2012. július 31., kedd

Visszatekintés: Finnország

Egyre közelítve a sor végéhez, ma a 30. helyet vizsgáljuk. Finnországot idén Pernilla Karlsson képviselte, aki 20-as évei közepén jár. Dalát, a "När Jag Blundar"-t, testvére szerezte svéd nyelven. Édesanyjuknak írta, aki nem mellesleg nagy Eurovízió rajongó. Az ország 1961-ben indult először, és azóta csak 1-2 versenytől maradtak távol. Eddig 8 alkalommal foglalták el az utolsó helyet a fesztivál történetében. 2006 volt az egyetlen év, amikor bejutottak a legjobb 3 közé, ekkor pedig meg is nyerték a dalversenyt. "Amikor lecsukom a szemeimet":



2012. július 29., vasárnap

Visszatekintés: Horvátország

29. helyen a horvát Nina Badric végzett 42 ponttal. A 2 elődöntős rendszer (2008) óta a horvátok 2-szer döntőbe jutottak, az ideivel együtt pedig 3-szor nem. Nina bankokban kezdte a felnőttkort, de hamar a zene felé irányította az élet. Horvátországban igazi hírességnek számít, egy show műsor keretei között egy napra állatkerti gondozóvá válhatott. "Nebo", azaz "Mennyország":

2012. július 27., péntek

Visszatekintés: Svájc

Svájc elég visszanyúló karrierrel rendelkezik, eddig 53 alkalommal indultak a versenyen, és 2-szer rendezték meg. Az utóbbi időben nem mondhatók túl sikeresnek, mivel 1994 óta 1-szer sikerült a legjobb 15 közé jutniuk, akkor 8-ak lettek. Tavaly éppen sikerült bejutniuk a döntőbe, ahol az utolsó, 25. helyet szerezték meg Anna Rossinelli segítségével. Idén a továbbjutás szélén álltak, mivel a Sinplus a 11. lett az első elődöntőben. A daluk elég megosztó volt a közönség számára, legtöbbször a "Sound of our hearts"-hoz hasonlították. "Unbreakable", tehát "Törhetetlen":




2012. július 26., csütörtök

Visszatekintés: Bulgária

Bulgária nem nevezhető nagy eurovíziós országnak, mivel eddig nyolcszor indultak a versenyen. Az eddigi pályafutásuk csúcsa az volt, amikor 2007-ben a döntőbe jutás mellett az 5. helyig jutottak. Sofi Marinovának sikerült megszerezni országa 2. legjobb helyezését azzal, hogy 11. lett az elődöntőben (Igaz, 2008-ban is 11. lett a bolgár induló). Sofi dala elég megosztó volt a közönségnek, így meglepő volt az, hogy ennyire jól szerepelt a bolgár énekesnő, aki 2005-ben és 2007-ben is részt vett a bolgár nemzeti válogatón. Mindkétszer társat választva indult, és lehet pont ez volt a balszerencséje, mivel amint egyedül jelentkezett, sikeresen kijutott a versenyre. "Love unlimited", "a Szerelem határtalan":


2012. július 24., kedd

Visszatekintés: Norvégia

Sajnálom a tegnapi rész kimaradását, de internetkapcsolat hiányában nem volt alkalmam meglátogatni az oldalt. 

A mai szerencsés az iráni-norvég Tooji, akinek nem indult fényesen az eurovíziós karrierje, mivel a legtöbb helyen Eric Saade (2011-es verseny, 3. hely) hasonmása, koppintásaként emlegették az énekest. Az Eric-hez hasonlító hozzászólásoktól eltekintve jól fogadta a közönség ezt az igazán pörgős dalt, ami svéd szerzők nevéhez fűződik. Tooji a rossz helyzetű fiatalokat próbálja segíteni szabadidejében a zenélés mellett. "Stay", "Maradj":




2012. július 21., szombat

Visszatekintés: Egyesült Királyság

A brit Engelbert Humpedinck mögött több, mint 40 éves szakmai háttér van, több mint 100 millió eladott lemez, temérdek arany és platina lemez, így érthető a felháborodás az idei olimpiát rendező ország részéről. Teljesen elfogadható, hogy az idei verseny egyik legnagyobb múltú indulójától nem azt várták, hogy egy embert tudjon megelőzni a döntőben. Nem tudni mi lehetett a gond, mivel Engelbert dala -a legtöbbek véleménye szerint- nagyon szép volt, és még azt sem mondhatjuk, hogy az élőben éneklés nem ment volna neki. "Love will set you free", azaz "A szerelem szabaddá tesz":

2012. július 19., csütörtök

Visszatekintés: Magyarország

A Compact Disco megítélése a kiválasztásuk óta megosztó volt. Az internetes toplisták alapján kérdéses volt a döntőben való helyünk, de végül sikerült a kitűzött célt teljesíteni, bejutott a csapat a döntőbe. A televoting és a zsűri egyaránt a 20. helyen túlra várta Magyarországot. A CD a magyar elektronikus zene egyik kiemelkedő része, és népszerűségük egyre nő. "Sound of our hearts", "Szívünk hangja":


2012. július 16., hétfő

Visszatekintés: Dánia

Soluna 10 éves koráig Guatemalában élt a családjával, majd Dániába költöztek. A zene világát hamar megismerte, mivel édesapja az utcán zenélt. Solunát is az utcán fedezték fel, és rövid idő alatt népszerű lett. A legjobbak közé várták a verseny előtt, mégis egy 23. helyezéssel kellett beérnie a nem több, mint 22 éves lánynak. "Should've known better", tehát "Tudhattam volna jobban":


2012. július 14., szombat

Visszatekintés: Franciaország

Anggun az előzetes elvárásokkal szemben sokkal rosszabb helyen végzett. Franciaország évek óta nem tud kellően teljesíteni, és ezt nem sikerült megtörni. Anggun indonéz származású énekes-dalszerző, aki már 38 éves. Több mint 20 albumon van túl, amik 3 különböző nyelven íródtak. Különlegesség, hogy ő volt az egyetlen énekes, aki több külföldi előadóval próbálta promotálni dalát, többek között a magyar Varga Viktorral is készült feldolgozás az Echo (you and I), Visszhang (Te és én) című dalához:


2012. július 12., csütörtök

Visszatekintés: Málta

A 23 éves Kurt Calleja nem csak remek énekes, hanem nagyon jó dalszerző, ezt az bizonyítja, hogy saját dalában is társszerző volt. Első zenei élményét annak köszönheti, hogy csatlakozott az iskolai kórushoz, mivel ennek köszönhetően ő is ott lehetett János Pál pápa utolsó máltai látogatásán. Később Angliába költözött, ahol bárokban kezdett dolgozni. Kurt óriási sikernek örvend most, mivel ő lett a második énekes, akinek sikerült Máltát a döntőbe repíteni. "This is the night", tehát "Ez az az éjszaka":


2012. július 10., kedd

Visszatekintés: Izland

Az izlandi párost mindenki a legjobbak közé várta, még győzelemre is esélyesek voltak a rajongók toplistái alapján, mégis be kellett érniük -egy nem túl fényes- 20. hellyel. Ez a helyezés igaz, csak 1-el rosszabb annál, amit Jónsi 2004-ben elért a törökországi versenyen. A színpadi produkciójuk gyönyörű volt, akár csak a daluk. Vajon mi lehetett a gond? "Never forget", "Sose feledd":


2012. július 8., vasárnap

A 2013-as Eurovíziós Dalverseny házigazdája: MALMÖ

A verseny helyszíne 2008-ban, az átadása előtt


A mai napon, eljött az a pillanat, amelyre már két hónapja várunk. Itt az ideje megtudni, hogy hol lesz megrendezve a 2013-as Eurovíziós Dalverseny. A svéd közmédia, az SVT bejelentette, hogy Malmö ad otthont a megmérettetésnek 2013. május 14-16-18-án. A SVT szerint a legutolsó pillanatban sem volt biztos, bármikor változhatott volna, hogy Stockholm, vagy Malmö lesz. Martin Österdahl azt nyilatkozta, hogy nem volt könnyű feladat meghozni a végleges döntést. "Azért választottuk Malmöt, mert nagyon jó az infrastrukturális kiépítettsége, jó tapasztalataink vannak a korábbi Melodifestivalan elődöntőkről, és az 1992-es Eurovíziós Dalversenyről is" - nyilatkozta. "A választásunk azon alapult, hogy a környezet, és a technikai adottságok mind-mind megfelelőek, és erre tökéletes esemény lesz az Eurovíziós Dalverseny, mint egy nagyszabású TV-show, mint az előtte való felkészülési procedúra." - tette hozzá Mr. Österdahl.

Jan Ola Sand, a verseny norvég származású főfelügyelője a következőket nyilatkozta: "Mi nagyon örülünk, hogy már ilyen korán, ebben a szakaszban van konkrét rendező városunk. Ez nem mutat mást, mint, hogy mennyire elkötelezett az SVT, és egész Svédország, hogy egy lenyűgöző műsorsorozatot kínáljanak nekünk májusban. Biztosak vagyunk benne, hogy Malmö tökéletes otthona lesz jövőre a megmérettetésnek."

Malmö Svédország harmadik legnépesebb városa, mely földrajzi fekvését tekintve a Norvég-tenger, és a Balti tenger találkozásánál fekvő Øresund szorosnál található, Svédország egyik legdélebbi pontján. Nagyon fontos közlekedési szempontból megemlíteni a Dániával szoros kapcsolatot teremtő Øresund-hidat, ami egyenesen a dán fővárosba, Koppenhágába vezet. Korábban már tartottak a városban Eurovíziós Dalversenyt, 1992-ben, amikor Carola Fångad Av En Stormvind című dalának előző évi győzelme miatt került Svédországba a verseny. A fesztiválnak otthont adó aréna befogadóképessége 15 500 fő. 2009 óta szokták itt megrendezni a Melodifestivalen (svéd nemzeti válogató) egyik elődöntőjét. A Malmö Aréna teljesen hasonló felépítését tekintve a 2007-es verseny helyszínéhez, a helsinki Hartwall Arénához.

Visszatekintés: Írország

2011-ben 8. lett az ír csapat, idén csak 19. helyig jutottak. Nem valószínű, hogy a Jedwardot még látni fogjuk az Eurovízión, attól eltekintve, hogy ezt ígérték. A fiúkat a brit X Faktorban fedezték fel, ahol igaz nem nyertek, de mind Írországban, mind az Egyesült Királyságban népszerűek lettek. Mára ott tartanak, hogy Amerikában készül róluk/velük sorozat, és hamarosan Magyarországra is ellátogat a csapat egy fellépés erejéig. A "Waterline" című versenydaluknak nehéz lenne magyar megfelelőt találni, tehát csak hallgassuk:


2012. július 6., péntek

Visszatekintés: Bosznia-Hercegovina

Kicsit lemaradva Eleftheria Eleftherioutól, a 18. Maya Sar lett. Maya már 2011-ben is átélhette a csillogást, mivel Dino Merlin "zongoristájaként" kiutazott Düsseldorfba. A bosnyák énekes a 2012-es versenyre férjével érkezett, aki nem kisebb szerepet vállalt a dalban, mint hogy segített a dal elkészítésében. "Korake ti znam", azaz "Ismerem a lépéseidet":


2012. július 5., csütörtök

2012. július 4., szerda

Visszatekintés: Görögország

Szegény Eleftheriát kísérti a múlt. Csak úgy, mint pár éve a görög X Faktor második évadjában, most is Ivi diadalmaskodott, legalábbis a kettejük csatájában. Akkor egyikük sem jutott döntőbe, de Ivi tovább jutott a versenyben. Eleftheriát a legtöbben előrébb várták, a közönség egyik nagy kedvence volt. Hallgassuk a "vágyfokozó" dalt, "aphrodisiac":


2012. július 2., hétfő

Visszatekintés: Ciprus

Igaz, Ivi Adamou semmivel sem kapott kevesebb pontot, mint Gaitana, mégis ő lett a 16. a májusi versenyen. A 18 éves görög-ciprusi lányt a görög X Faktor 2. szériájában fedezték fel, ahol többek között Eleftheria Eleftheriou-val szerepelt a műsorban. Akárcsak most, akkor is Ivi ért el előrébb helyezést. Különlegesség, hogy Ivi dalában 1-el kevesebb "la" szó van, mint a rekord tartó dalban.
"La la love", "Sze Sze Szerelem":