2012. december 29., szombat

Gyűrűzik a médiabotrány Magyarországon!

Radics Gigi
A blikk.hu információi szerint a Megasztár utolsó szériájának győztese, Radics Gigi fogja megnyerni A Dalt, és képviseli Magyarországot a 2013 májusában megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalversenyen Malmőben! Már több internetes hírportál átvette a hírt – melynek forrásáról, és igazságtartalmáról nem sokat tudunk, de nem is adunk neki sokat, hiszen tavaly ugyanígy könyvelték el a Király trió győzelmét, akik végül egyetlen egy szavazatot sem kaptak a négy ítészből – Rakonczai Viktor, Wolf Kati, Rákay Philip, Csiszár Jenő – álló zsűritől. 2013-ban öt ember – Wolf Kati helyett Walkó Csaba, illetve egy ötödik, női zsűritag, akinek a kiléte még ismeretlen – fog ítélkezni az SMS-szavazók mellett, hogy ki induljon a svédországi megmérettetésen.

Radics Gigi menedzsmentje azt mondja, védencük csak nemrég tudta meg, hogy indulni fog. – A menedzsment és a kiadó közösen nevezte be az Eurovíziós Dalverseny hazai nemzeti döntőjére a tizenhat éves énekesnőt, akit ezzel a meglepetéssel köszöntöttek karácsony alkalmából.

Az MTVA annyit közölt a blikk.hu-val, hogy ahogy tavaly, úgy az idén is nyílt lesz a versengés. – Minden neves és kevésbé ismert zenei előadó pályázatának nagyon örülünk, hiszen már most rekordszámú nevezés érkezett A Dalra, amely 2013. február 2-án indul az M1-en. De természetesen a verseny a nyílt, hiszen a zsűri és a közönség szavazatain együttesen múlik, hogy ki utazik el májusban Malmőbe.

Akik mostanában eszmélnek, azoknak jó hír, hogy december 31-én éjfélig az MTVA székházában akár személyesen is leadhatják pályaműveiket – árulta el a Blikknek Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs vezetője.

Eddig az alábbi nevekről tudjuk biztosan, hogy jelentkeztek a magyarországi Eurovíziós dalválasztó showba, A Dalra. Több internetes portál híreit összegezve itt olvasható a lista:
A tavalyi házigazdák.
Idén Kapócs Zsóka helyett a
női műsorvezető szerepét D. Tóth Kriszta fogja ellátni.
  • Anna and the Barbies
  • Anti Fitness Club (NF 2012)
  • Apollo 23
  • Background
  • Bagosi Alexa - Vadon
  • Baricz Gergő - Stuck on You
  • Bebe and the Change (NF 2012 - kizárt)
  • Bogi
  • Brasch Bence
  • Burai Krisztián
  • Bye Alex
  • Deniz
  • Dopeman
  • Fehér Zoltán - Nincs baj (Tűz van)
  • Gáspár Laci
  • Gyurcsík Tibor (NF 2012 - döntő)
  • Henna
  • Hien
  • Infusion Trio
  • Janicsák Veca
  • Kállay-Saunders András (NF 2012) - My Baby
  • Kiss Gina (NF 2012) - Nincs visszaút / The Only Lovesong
  • Lass Bea
  • Lakatos Yvette
  • Lola (NF 2005, 2008)
  • Mocskok 1 Kölykök
  • Mrs. Columbo (Galambos Dorina) - Játszd újra!
  • Nagy Adri
  • Németh Kriszta
  • Patty (NF 2012 - előzsűrizés)
  • Puskás Péter (NF 2012)
  • Radics Gigi - Úgy fáj / Over you
  • SnailGardN - Emotional Erection
  • Stiry
  • Szabó Ádám
  • Tóth Jonatán (NF 2012 - előzsűrizés)
  • Vastag Tamás
  • whYBe

2012. december 23., vasárnap

Ukrajna választott




Az ukránok is kiválasztották indulójukat, a már többször próbálkozó Zlata Ognevich győzött Gravitáció című dalával. Ezt hallhatjuk majd tőle Malmőben májusban! Ezzel véget ért a decemberi daldömping, legközelebb találkozunk a 2013-as évben! Gratulálunk Zlatának! "Gravity":

Albánia választott




Tradicionális úton, a Festivali i Kenges keretén belül választott idén indulót az albán köztelevízió. Adrian Lulgjuraj és Bledar Sejko többek között a 2004-es és 2009-es albán versenyzőket utasították maguk mögé.   A zsűriben a hazai delegációvezetőnk is ott ült, Püspök Szilvia. Májusban a malmői színpadon az Identiet című dalt hallhatjuk Albániától!

ÉLŐ: Ukrán nemzeti döntő

Zlata Ognevich, egy veterán résztvevő

ÉLŐ közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv/main?program=70893
Résztvevők:

  • Oksana Pekun and Maxim Novytskyj - Zelenyj Dubochok
  • Mary Yaremchuk - Imagine
  • Marietta - Wonder
  • Dmytro Yaremchuk - Mamo
  • Inesh - Delayu Shag
  • Zlata Ognevich - Gravity
  • Duet Emotion - Saviour
  • Band Gvozdivchanka - Naletily Gusenyata
  • RealIvanna - You Gave Me Everything
  • Tetyana Shyrko - Feeling Like A Sir
  • Band Triniti - Belym Po Belomu
  • Ana Stesia - Dare To Change
  • Alina Grosu - Let Go
  • Dasha Medova - Don't Want To Be Alone
  • Olena Korneva - You'll Be The Winner Forever
  • Angelia - Love Is Life
  • Eduard Romanyuta - Get Real With My Heart
  • Matvij Vermijenko - Otkryvaj Menya
  • Band DiO.filmy - Medlyak
  • Dmytro Skalozubov - Davno

2012. december 22., szombat

ÉLŐ: 51. Festivali i Këngës döntő; Albánia választ


Élő közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv/main?program=70633
Résztvevők:

  • Selami Kolonja - Ku Je?
  • Rosela Gjylbegu - Dëshirë
  • Kejsi Tola - S'jemi Më Atje
  • Vesa Luma - S'jam Perfekt
  • Dr.Flori & Fabi - Jam Ti!
  • Merland Kademi - Këtu Fillon Parajsa
  • Rezarta Smaja - Ti...
  • Ardian Bujupi - I Çmendur Pas Teje
  • Xhejn & Enxhi Kumrija - Arti I Një Fundi
  • Adrian Lulgjuraj & Bledar Sejko - Identiet
  • Hersi Matmuja - Kush Ta Dha Këtë Emër
  • LNYX - Si Ty Askush
  • Anjeza Shahini - Love
  • Kelly - Ylli Im Polar
  • Bojken Lako - Lotë? Jetë? Dashuri?
  • Valon Shehu - Nuk Do Të Ndal
  • Ani Çuedari - Më Ler Një Ëndërr
  • Flaka Krelani - Tek Ti Në Shpirt


Mint olvasható, a legelső indulójuk, Anjeza Shahini, aki a 2004-es Eurovíziós Dalversenyen képviselte Albániát, illetve Kejsi Tola, aki Moszkvában versenyzett 2009-ben; ismét részt vesznek a Festival i Këngës-on. A zsűriben helyet foglal többek között a magyar Püspök Szilvia is, aki a hazai eurovíziós delegációvezető. Szerinted a 18 fős mezőnyből ki utazhat Malmőbe?

Ismét gyűrűzik a fehérorosz botrány


Az előző évek mintáját követve idén sem lesz másképp az eurovíziós dalválasztás menete Fehéroroszországban, mint ahogyan azt már megszokhattuk – írja az oikotimes.com görög rajongói portál. A BTRC fehérorosz közszolgálati televízió ugyan Alyona Lanskayát indítja Malmőbe – a jelenlegi álláspont szerint – viszont nem az Eurofest győztes "Rhythm of Love" című dallal. Egy nemzetközi csoport fog dolgozni az énekesnő új produkcióján, melyet jövőre fognak bemutatni. Valószínűsíthető, hogy Oroszország 1995-ös indulója, a 2008-as "Shady Lady" szerzője Philip Kirkorov tollából fog származni Alyona dala. A 2012-es nemzeti döntő után Ő írt volna neki új művet Bakuba, de Alexander Lukasenko köztársasági elnök bundabotrány gyanújával kizárta az énekesnőt, és helyette a második helyezett Litesound együttest indította a Kaszpi-tenger partjára.

Fehéroroszország 2004-ben debütált Európa kedvenc tévés műsorában, eddig kétszer sikerült döntőbe jutniuk (2007, 2010) és még nem nyerték meg a versenyt; ellenben már 2003 óta részt vesznek a gyerekek versenyén, ahol már kétszer is sikerült a dobogó legfelső fokára állniuk, és a 2010-es megmérettetésnek a fehérorosz főváros, Minszk adhatott otthont.

Litvánia választott indulót





A többfordulós előválogató végére Andrius Pojavis került ki győztesként Litvániában. A "Something" című dalt hallhatjuk majd Malmőben!

2012. december 20., csütörtök

Alakul A Dal 2013 mezőnye


FRISSÍTVE: 2012. december 29.
EREDETI KIADÁS: 2012. december 20.

Egy kis summázást tartva összegezzük most, hogy eddig kik jelentkeztek a magyarországi Eurovíziós dalválasztó showba, A Dalra. Több internetes portál híreit összegezve itt olvasható a lista: 
  • Anna and the Barbies
  • Anti Fitness Club (NF 2012)
  • Apollo 23
  • Background
  • Bebe and the Change (NF 2012 - kizárt)
  • Bye Alex
  • Deniz
  • Dopeman
  • Gyurcsík Tibor (NF 2012 - döntő)
  • Henna
  • Hien
  • Infusion Trio
  • Janicsák Veca
  • Kállay-Saunders András (NF 2012) - My Baby
  • Kiss Gina (NF 2012) - Nincs visszaút / The Only Lovesong
  • Lola (NF 2005, 2008)
  • Mocskok 1 Kölykök
  • Nagy Adri
  • Németh Kriszta
  • Puskás Péter (NF 2012)
  • Radics Gigi - Úgy fáj / Over you
  • Stiry
  • Szabó Ádám
  • Tóth Jonatán (NF 2012 - előzsűrizés)
  • Vastag Tamás
  • whYBe
+ Brasch Bence
+ Lass Bea

+ Lakatos Yvette
+ Lakatos Yvette feat. whYBe
+ Fehér Zoltán - Nincs baj (Tűz van)
+ Burai Krisztián
+ SnailGardN - Emotional Erection
+ Bagosi Alexa - Vadon
+ Patty
+ Mrs. Columbo (Galambos Dorina) - Játszd újra!

Többnyire, mondhatni megerősített információk szerint eddig Ők jelezték részvételi szándékukat. Az előzsűrizésen valószínűleg nem mindegyikük fog továbbjutni, és csatlakoznak majd olyan nevek is előzőekhez, akikről eddig nem hallottunk. A beküldési határidő eredetileg a mai napon járt volna le, de az MTVA a szakma kérésére meghosszabbította december 31-ig.
Az Új Ász egyik cikke szerint az interneten több százan kampányolnak azért, hogy az X-Faktor ezüstérmese, Antal Timi képviselhesse Magyarországot a Dalfesztiválon. Az ő indulása több szempontból is kérdéses, mivel még köti a szerződés az anyacsatornához, illetve a tehetségkutató során elhangzott "győztes dalának" az egyik szerzője, a nemzeti döntő zsűrijében helyet foglaló Rakonczai Viktor.

2012. december 16., vasárnap

Belgium döntött



Az RTBF, a vallon köztelevízió különleges kiválasztási módot választott, rádiós műsorban énekelte el Roberto Bellarosa a 3 neki írt dalt. A tavalyi nagyon energikus, gyors választás után elég furcsa, hogy most 3 órát adtak erre az egészre. A Malmőbe szánt produkciók mellett több vendégfellépő is részt vett a műsorban, és Roberto is elénekelt régebbi dalokat, többek között a 2009-es győztest, a Fairytale-t Alexander Rybaktól. A győztes dal pedig a Love Kills. 

2012. december 15., szombat

Svájc ma este választott








A 9 résztvevős Entscheidunsshow kerein belül választott a svájci köztelevízió a malmői fesztiválra indulót. A műsort több nemzetközi zsűri is követte a helyszínről, néha hozzá is szóltak a produkciókhoz. A "szuper döntőbe" a győztes mellett Jesse Ritch és Carrousel került. Végül a telefonos szavazás a You and Me című dalt hozta ki az első helyre, amit a Heilsarmee nevezetű formáció ad majd elő májusban, Svédországban.

2012. december 8., szombat

Fehéroroszország döntött




A nemzeti döntők sorát tegnap este elkezdte Fehéroroszország, egy 10 főből álló versennyel. A műsor győztesét a zsűri és a közönség együtt választotta, így - reméljük tényleg - Alyona Lanskaya dalát fogjuk hallgatni májusban, a Rhythm of Love-ot.




2012. november 29., csütörtök

JUNIOR EUROVÍZIÓ SZOMBAT ESTE!

(összefoglaló a 12 döntősről)

Javában folynak a próbák már Amszterdamban, a szombati élő fináléra a 12 győzelemre hajtó ifjú énekessel, csapattal. Sajnos Magyarországon nem fogják közvetíteni a fesztivált a tévében, így aki szeretné, az az interneten, a Junior Eurovision  hivatalos oldalán tudja követni az eseményeket, produkciókat. A versenynek a nagyhoz hasonlóan van szlogenje, ami idén "Break the ice", magyarul "Törd meg a jeget". Talán jövőre már magyar dal is fel fog csendülni, de amíg nem, addig törjük meg a jeget és szombaton 20:15-től üljünk le számítógépünk elé és nézzük meg ezt a remek kis műsort!

2012. november 16., péntek

Gyorshírek


A punnyadásnak végre vége, már javában a 2013-as szezont éljük, így muszáj kicsit a weboldalunk életét is feldobni. Most egy rövid kis hír összeállítást szeretnék nyújtani nektek, hogy miknek voltunk szemtanúi:

Magyarország

Hazánk újra válogatni kezd, az MTVA december 20-ig várja a pályaműveket, melyek közül még nem tudni, hogy hány fog a tévé képernyőre kerülni, mivel Rákay Philip elmondása szerint ez attól fog függni  hogy hány jelentkezőt találnak majd elég jónak. A zsűri felosztása körül is vannak még sötét felhők, mégpedig az, hogy az egyetlen hölgy nevét még nem árulták el. Talán a legnagyobb újítás az, hogy csak magyar nyelvű dalok fognak felcsendülni Januárban! Az angol nyelvű dalok pártolóinak van egy jó hírünk: arról, hogy májusban milyen nyelven fogunk énekelni, majd később döntenek együtt, ha már a győztes rég megvan.

Janicsák Vecát, az első X-Faktor legjobb női előadóját sikerült meggyőzni, hogy pályázzon egy dallal, az Eurovíziós Dalverseny hazai nemzeti döntőjére, A Dalra. A tehetségkutató során készült vele egy interjú, melyben azt mondta, hogy egyszer szeretne kijutni Európa legnézettebb televíziós show-jára; ez most összejöhet neki.
A vietnami származású Hien a Megasztár negyedik szériájának volt döntőse, és már több kislemezt jelentetett meg angol nyelven, melyek rendre megostromolták a hazai rádiós lejátszási listákat. A következő nagy mérföldkő pályafutásában a januári válogatóműsor lehet, ugyanis már elkészítette a dalt, mellyel nevezni fog, hogy beválogassák az elődöntőkbe; minden reményével, hogy majd májusban a Malmö Aréna színpadján viszontláthatjuk.
Kállay-Saunders András, Gyurcsík Tibor, Kiss Gina, Puskás Peti, a Király testvérek és az Anti Fitness Club neve ismerősen csenghet a 2012-es Dalból. Ők mindannyian tervezik visszatérésüket; talán Ők utaznak majd Dél-Svédországba a piros-fehér-zöld színek alatt!

Fehéroroszország

Alyona Lanskaya 2012-ben már majdnem képviselte Fehéroroszországot az Eurovíziós Dalversenyen, de a köztársasági elnök bundagyanúja miatt kénytelen volt visszalépni a bakui szerepléstől, de idén decemberben, a fehérorosz nemzeti döntőn 9 társával újra próbálkozik.

Hollandia

Anouk képviseli Hollandiát az Eurovíziós Dalversenyen! Az énekesnő neve először szeptemberben került kapcsolatba az Eurovízióval, de október közepén a holland TROS is megerősítette a hírt, miszerint Ő fog énekelni májusban a németalföldi állam színeiben. Dalát február végén mutatják be. Anouk egyik leghíresebb dala, melyet a hazai rádióadók mai napig többször játszanak; Killer Bee

Málta

Máltán is több korábbi nemzeti döntőkről ismerős nevekkel találkozhatunk, hiszen a dalválogatás második körébe bejutott 69 dal között szerepel Claudia Faniello, Fabrizio Faniello (Eurovíziós Dalverseny 2001, 2006), Dominique Azzopardi, Deborah C, Amber és Anna Azzopardi dala is. A legnagyobb esélyesként tartják számon a máltai-svéd Kevin Borgot, aki négy éve nyerte meg a svéd Megasztárt, illetve még azelőtt kétszer próbálta képviselni a szigetországot a versenyen.


Svájc

Amíg a majom jelmezben táncoló csapat robog az élő showba, az első Eurovízió győztese otthon mérgelődhet. Lys Assia már tavaly -az eddigi dalaihoz közelebb álló szerzeménnyel- is alulmaradt a harcban, viszont legalább a televíziós műsorban megmutathatta magát. A híres Ralph Siegel ugyancsak foghatja a fejét, mivel a tavalyi "Social Network Song"-ját tökéletesen alulmúlta!


Hát, mára ennyit tudtam összeszedni, remélem jó évünk lesz! :) Mától az oldal bal sávjában megtalálható a dal választások időpontja, ha szeretnétek mindenről gyorsan értesülni, like-oljátok facebook oldalukat.

A cikket írta: Kovács Balázs
Közreműködött: Madura Máté





2012. október 25., csütörtök

Dalra magyar! - indul a magyar dalverseny


Az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. idén is keresi azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2013-ban Európa legnagyobb zenei versenyén. A dalválasztó legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi, magyar  dalok szülessenek. A Dal című többfordulós élő show-műsor sikere megmutatta, a hazai zenészeknek milyen nagy szükségük van arra, hogy a kevésbé ismert együttesek, előadók és szerzők országosan ismertté váljanak,és esélyt kapjanak a nemzetközi megmérettetésre is. Az idén rekordszámú, közel 800 ezer néző kísérte figyelemmel az elődöntőket, több mint 1 millióan látták a Compact Disco győzelmét a döntőben, és közel 2,5 millióan bekapcsolódtak az utolsó adásba. A hazai elektronikus pop egyik legjobbja képviselte hazánkat a bakui Eurovíziós Dalversenyen, ahol az első elődöntőből továbbjutva a huszonnegyedik helyen végeztek a fináléban.

A Dal című produkcióval a közmédia immáron hagyományt teremt, ezért jövő év elején ismét élő műsorban keresi majd a Svédországban, Malmőben megrendezendő 58. Eurovíziós Dalverseny magyar indulóját. A Dal elődöntőiben és döntőjében Rákay Philip, Csiszár Jenő, Walkó Csaba, Rakonczai Viktor zsűrikvartett mellé egy ötödik, meglepetés tag is csatlakozik. A négy férfi mellé egy hölgyet választ az MTV és az MTVA.

Az MTV és az MTVA tavaly meghirdetett nemzeti versenyébe 170 pályázó összesen 202 dalt küldött, közülük húszan jutottak a végső szakaszba. A nyolcas finálé mezőnye két elődöntő után alakult ki. Idén 42 ország vett részt az EBU által szervezett versenyen. A dalfesztivált jövőre azért rendezik Malmőben, mert idén Bakuban a svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Eddig 26 ország győzött az Eurovíziós Dalfesztiválok történetében, a legtöbb győzelem - hét - az íreké. A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).


2012. szeptember 30., vasárnap

Breaking news: Lengyelország visszatér!

Már rögtön jöhet is a délelőtti statisztika javítása: a lengyel TVP válaszolt az escsweden.com hírportál kérdésére – visszatérnek a malmői versenyre! Az ország tavaly elsőbbséget akart adni a futball Európa-bajnokságnak, melyet Ukrajnával közösen rendeztek meg júniusban, illetve a XXX. nyári olimpiai játékoknak, és a Paralimpiának; így nem delegáltak versenyzőt Bakuba. Lengyelország először 1994-ben indult, és akárcsak Magyarország, nekik is akkor sikerült elérni eddigi legjobb eredményüket; másodikok lettek Edyta Górniak által. Azóta mindösszesen három évet hagytak ki, 2000-t, 2002-t és 2012-t; csak az utóbbit tették önként. Legutóbb, 2011-ben Magdalena Tul képviselte az országot Düsseldorfban, ahol "Jestem" című dalával az első elődöntő utolsójaként zárt.

Statisztika: 2013-as Eurovíziós Dalverseny


Ebben a kicsit statisztika jellegű cikkben – ahogy a cím is említi – összeszedtem az összes EBU tagországot, akiknek meg van a joguk arra, hogy képviseltessék magukat az Eurovíziós Dalversenyeken. Jelenleg egyetlen ország sem jelentette be hivatalosan a távolmaradását a versenytől azon 42 országból, akik a 2012-es bakui versenyen részt vettek; viszont a tavalyi évet kihagyók közül, még csak Örményország jelezte részvételi szándékát, míg a másik nagy esélyes visszatérő Lengyelország pedig októberben teszi meg a hivatalos tájékoztatást a versennyel kapcsolatban. Idáig 34 ország jelezte intencióját, és még sehol sem válogattak ki egy előadót; mint például az elmúlt években tették ezt Ivi Adamou, Lena, vagy a 3Js esetében is. Az eddig nyilvánosságra hozott, és hivatalos adatok alapján a felállás jelenleg a következő:

ORSZÁG
STÁTUSZ
NEMZETI DÖNTŐ
DÁTUM
Albánia
részt vesz
Festivali I Këngës
2012. december 20-22.
Algéria
nem vesz részt


Andorra
nem vesz részt


Ausztria
részt vesz
Wir kommen Malmö!

Azerbajdzsán
részt vesz
Mili Secim Turu

Belgium
részt vesz


Bosznia-Hercegovina
részt vesz


Bulgária
részt vesz
Nemzeti döntő

Ciprus
?


Csehország
nem vesz részt


Dánia
részt vesz
Dansk Melodi Grand Prix

Egyesült Királyság
részt vesz
Nemzeti döntő

Egyiptom
nem vesz részt


Észtország
részt vesz
Eesti laul
2013. március 2.
Fehéroroszország
részt vesz
Eurofest
2012. december
Finnország
részt vesz
Uuden Musiikin Kilapilu
2013. február 9.
Franciaország
részt vesz
belső válogatás

Görögország
?


Grúzia
részt vesz


Hollandia
részt vesz


Horvátország
részt vesz


Írország
részt vesz


Izland
részt vesz
Söngvakeppni Sjónvarpsins
2013. február 9.
Izrael
részt vesz
Kdam Eurovision
2013. február
Jordánia
nem vesz részt


Lengyelország
?


Lettország
?


Libanon
nem vesz részt


Líbia
nem vesz részt


Litvánia
részt vesz
Eurodiena

Luxemburg
nem vesz részt


Macedónia VJK
?


Magyarország
részt vesz
A Dal

Málta
részt vesz
Go Malta Eurosong!
2013. február
Marokkó
nem vesz részt


Moldova
részt vesz
O melodie pentru Europa!

Monaco
nem vesz részt


Montenegró
?


Németország
részt vesz


Norvégia
részt vesz
Melodi Grand Prix
2013. február 9.
Olaszország
?


Oroszország
részt vesz


Örményország
részt vesz


Portugália
?


Románia
részt vesz
Selecţia Naţională

San Marino
?


Spanyolország
részt vesz


Svájc
részt vesz
Die große Entscheidungsshow
2012. december 15.
Svédország (rendező)
részt vesz
Melodifestivalen
2013. március 9.
Szerbia
részt vesz


Szlovákia
részt vesz


Szlovénia
részt vesz


Törökország
részt vesz
belső válogatás
2012. november 2. (előadó)
Tunézia
nem vesz részt


Ukrajna
?



Az adatok 2012. szeptember 30-ig vannak frissítve; a későbbiekben elavulhat, illetve nagy mértékben megváltozhat a lista!

2012. szeptember 29., szombat

Hírek Fehéroroszországból

2012-es Junior Eurovíziós Dalverseny

Péntek este rendezte nemzeti döntőjét Fehéroroszország a 2012-es Junior Eurovíziós Dalversenyre, ahol Jegor Zseszko „A more-more-mia” olasz–orosz kevert nyelvű dala győzött, így az orosz, svéd és ukrán dal után ez a negyedik, amit ismerünk az idei mezőnyből. A holland Avro 2012. december 1-jén fogja megrendezni a gyerekek versenyét Amsetredamban a Heineken Music Hallban, 12 résztvevő nemzettel. Az idei megmérettetés lesz a tizedik a junior fesztiválok történetében.



2013-as Eurovíziós Dalverseny

A BTRC, a fehérorosz közszolgálat pénteken informálta az esctoday.com hírportált, hogy a nemzeti döntőjüket a felnőttek versenyére még idén decemberben megtartják; melyet egy elődöntő fog megelőzni novemberben. Pontos dátumokról még nem volt tájékoztatás. A televízió hivatalos honlapján nem régiben tette közzé a pályázati kiírást, ami orosz nyelven elolvasható itt: http://www.tvr.by/rus/eurovision2013.asp Énekesek, előadók, zenekarok, zeneszerzők október 22-ig küldhetik el pályamunkájukat a BTRC-nek. Hivatalos sajtótájékoztatót október 3-án, szerdán fog tartani a televízió. Így Svájc és Albánia mellett a fehéroroszok választásával is megismerkedhetünk decemberben, bár mint az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, mindig megváltoztatják a dalt, vagy az előadót, és botrányba fullad az Eurovíziós dalválasztás;  reméljük, idén könnyedén veszik ezt az akadályt, és Lukasenkó elnök úr is áldását adja a malmői választottra. Fehéroroszország 2004-ben vett részt először a dalversenyen; azóta minden évben indultak; de mindösszesen csak kétszer sikerült a döntőbe jutniuk. Legjobb eredményüket 2007-ben érték el Koldun jóvoltából, aki a „Work Your Magic” című dalával a hatodik helyet szerezte meg a volt szovjet köztársaságnak Helsinkiben. Bakuban a Litesound zenekar a „We Are The Heroes” című dallal nem jutott be a döntőbe!


2012. szeptember 6., csütörtök

Blog: Visszatekintésben a Dal


Magyarország 2008 óta először idén rendezett televíziós lebonyolítású nemzet döntőt, sőt nevezhetjük azonnal nemzeti döntő folyamnak is, hiszen először a hazai Eurovízió-történelemben két elődöntő előzte meg a nagy finálét. Az MTVA által a 2011-es év legutolsó hónapjában közzétett pályázatra 170 előadó, mintegy 205 dalát küldte el, reménykedve, hogy Ő állhat majd színpadra a piros-fehér-zöld színek alatt Bakuban! Végül így is lett, az egyik pályázó, a Compact Disco megnyerte a hazai döntőjét a versenynek, így Ők vehettek részt az ötvenhetedik Eurovíziós Dalversenyen, az azeri fővárosban, ahol az elődöntő akadályát sikerrel véve, a döntőben a 24. helyen végeztek 19 ponttal.


De ne menjünk ennyire a dolgok elébe: az idei év első napjaiban egy kilenctagú ítészekből álló csoport előzsűrizte a pályázatra beérkezett műveket, majd húszat kiválasztottak az élő televíziós műsorba. A műsor szabályai egyszerűek voltak. A tíz fellépő közül hármat továbbjuttatott a négytagú – Rakonczai Viktor, Wolf Kati, Rákay Philip és Csiszár Jenő – zsűri a döntőbe, és a maradék hét közül pedig az SMS szavazók még egyet. Január 28-án kerül sor az első elődöntőre, ahol 39 pontot összegyűjtve a Compact Disco együttes az első helyen, szorosan mögöttük 38 ponttal Heincz Gábor Biga juttott tovább, majd a harmadik helyen pedig Caramel. A szabadkártyát Tóth Gabinak ítélte oda a nagyérdemű, bár a zsűrinél is Ő lett volna a következő továbbjutó.

Egy hétre rá, február 4-én ugyanezen játékszabályokkal újabb tíz dal mutatkozott be. Itt Gyurcsík Tibi bizonyult a zsűrinél a legjobbnak, akit követett Veres Mónika és a Király testvérek. A harmadik/negyedik helynél volt kérdéses, hogy a „Királyok” vagy Fábián Juliék jutnak-e be a döntőbe, mivel mindkét produkciót 35 ponttal jutalmazták Csiszárék. A végső döntés alapján Linda és testvérei lettek döntősök, habár a Fábián Juli & Zoohacker nevű formáció a közönségszavazatok jóvoltából lett döntős. 


A február 11-i döntőnek már változtak a szabályai: a nyolc produkciót értékelte a zsűri szóban, nem pontozta, az adás legelejétől lehetett szavazni, és a telefonos szavazás első négy helyezettje – Molnár Ferenc Caramel, a Compact Disco együttes, Heincz Gábor Biga és a The Kiralys – bekerült az úgynevezett szuperdöntőbe, ahol a zsűri döntötte el, hogy ki nyeri meg a Dalt. Wolf Kati és Csiszár Jenő szavazatával az első Dalt a Compact Disco nyerte a „Sound of Our Hearts” című dalával.

Személyes vélemény: valószínűnek látom, hogy ha a közönség kezében lett volna a végső döntés is, akkor a Király testvérek nyerték volna a hazai válogatót, de a zsűri nem őket választotta. Mindenesetre nem lehet okolni a zsűrit semmiért sem, hiszen jól választottak. A csapatunk felülmúlta az elvárásokat; döntőbe repítette Magyarországot, zsinórban második éve, ami azért elég nagy szó, olyanok mellett, mint például, hogy Hollandia 2004-ben, Lengyelország 2008-ban, Horvátország 2009-ben volt legutóbb döntőben, de vannak olyan országok is, akiknek az elődöntők 2004-es bevezetése óta egyszer sem sikerült kivívniuk a továbbjutás jogát. Ilyen például Szlovákia, San Marino, Csehország és Montenegró is. 

Hogy a következő Dal megtudja-e tartani ezt a fényét, hogy lesz e ismét rekord pályázó, vagy hogy a következő választásnál is sikerül-e döntőbe juttatni hazánkat,az valószínűleg februárban kiderül. A fent leírtakból látszik, hogy milyen eredményes, milyen sikeres az, aki jelentkezett ebbe a műsorfolyamba. Zenéiket mai napig játsszák a rádiók; slágerlistások, és hazai könnyűzene vezető alakjai. Számos előadó pályája csúcsának tekinti, de van, akinek a karrierje innen indult meg. Ebből merítve minden magyar zenésznek, bandának, énekesnek, zeneszerzőnek és producernek tollat a kezébe, és írja meg a jövőt, írja meg a magyar Eurovízió-történelem folytatását, írja meg a győztes dalt Malmőre!



2012. szeptember 3., hétfő

Svájc már válogat

Svájc

Az előadóknak szeptember elseje óta van lehetőségük feltölteni dalaikat egy svájci weboldalra, ahol rögtön a közönség is tudomást vesz róluk.  A linkre kattintva érkeztek arra a bizonyos oldalra, amit érdemes néhány naponta látogatni, mivel aránylag gyorsan nő a dalok száma:
http://www.eurovisionplattform.sf.tv/videos

2012. szeptember 1., szombat

2013-as Eurovízió: Start

A mától megjelenő dalok mind esélyesek arra, hogy májusban a malmői színpadon hallhassuk őket!
Mától a 2013-as Eurovíziós szezonban vagyunk!


Eddig ezen országok jelezték részvételi szándékukat a 2013-as fesztiválra: