2013. február 2., szombat

Első elődöntő

Ma este került megrendezésre a magyar nemzeti döntő, A Dal első elődöntője, melyben 10 dalt hallgathattunk meg, és a zsűri véleményeit, pontjait.

A tizedikként fellépő, Agárdi Szilvi és Pál Dénes magasan megnyerte az estét, a maximum elérhető 50 pontból 48-at kapott az 5 fős zsűritől, mögöttük Keresztes Ildikó, az X Faktor mentora és Wolf Kati 2011-es dalának szerzője, Rácz Gergő kapták a legtöbb pontot!

A nézői szavazatoknak köszönhetően Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor és Palcsó Tamás lesz ott a középdöntőben! A jövőhét szombati második elődöntőben a következőket köszönthetjük majd a színpadon:

ByeAlex
Éliás Gyula
Janicsák Veca
Kállay-Saunders András
Odett
Plastikhead & Gáspár Laci
Rami
Szabó Ádám
Vastag Tamás
Völgyesi Gabi

Február 2 - az első szuperszombat




Ma este öt országban fognak eurovíziós dalválasztó nemzeti döntők zajlani. Ketten a finálénál járnak, ketten most kezdik el a selejtezést, míg Norvégia a harmadik, larviki elődöntőnek vág neki. Sejtem, hogy az oldal olvasói melyik műsort választják ma esti elfoglaltságul, de nézzük az este kínálatát, és menetrendjét:


19:55-21:15 Norvégia: Melodi Grand Prix - harmadik elődöntő | live stream (NRK1)
20:00-21:30 Svédország: Melodifestivalen - első elődöntő | live stream (SVT1)
20:15-22:15 Magyarország: A Dal - első elődöntő | live stream (M1 és Duna World)
20:40-23:05 Izland: Söngvakeppnin - DÖNTŐ | live stream (RÚV)
20:40-01:00 Málta: Malta Song For Europe - DÖNTŐ | live stream (TVM)

2013. február 1., péntek

Kezdődik A Dal - Első elődöntő, holnap este!


Forrás: MTVA

Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható. Az A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 23-24-i középdöntőkbe. Az a március 2-i döntőben derül ki, melyik dal képviseli Magyarországot a májusi malmői nemzetközi megmérettetésen.

Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a szombati első elődöntőben tíz lesz látható-hallható.

A műsorban Agárdi Szilvi és Pál Dénes Szíveddel láss (szerző: Szabó Zé és Molnár Tamás), a Background Neonzöld (Berkó Gábor), Baricz Gergő Húz (saját szerzemény), Bogi Tükörkép (Kovacsics Ádám, Bata Adrienn), Fehér Zoltán Nincs baj (Fehér Zoltán, Burai Krisztián, Geszti Péter), Gyurcsík Tibor Örök harc (Vödrös Márton, Molnár Tamás, Geszti Péter), Keresztes Ildikó Nem akarok többé játszani (Köteles Leander), a Mrs. Columbo Játszd újra! (Galambos Dorina, Hudák Zsófi, Sárközy Fanni, Kovács Norbert, Fecske András István), Palcsó Tamás Ezt látnod kell (Tabár István, Palcsó Tamás) és Rácz Gergő Csak állj mellém (Rácz Gergő, Geszti Péter) című dala hangzik el.

A február 2-i elődöntőben két extra produkciót is láthatnak a nézők, mindkettő egy korábbi nemzetközi eurovíziós előadó dalának feldolgozása. Hujber Ferenc színész és Mészáros Árpád Zsolt, a 
Budapesti Operettszínház művésze együtt lép színpadra. Szintén látható-hallható lesz az egyik televíziós tehetségkutató versenyen feltűnt vietnámi származású énekesnő-zeneszerző, Hien, akárcsak a cappella előadásával a Fool Moon vokálegyüttes.

A Dal második elődöntőjét február 9-én, a harmadikat 16-án rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a február 23-24-i középdöntőkbe, ahonnan négy-négy jut a március 2-i döntőbe. A középdöntőbe, majd a fináléba kerülő produkciók egyik felét a szakmai zsűri választja ki, a másik 50 százalékot a tévénézők telefonos szavazása határozza meg. A döntőben majdan elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsűri a végső fázisba, közülük ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.

Az öttagú zsűriben Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Filip, az M1-M2 intendánsa, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, a Compact Disco frontembere és Csiszár Jenő rádiós műsorvezető szerepel. A Dal három műsorvezető közreműködésével zajlik a köztelevízióban: Gundel Takács Gábor mellé Novodomszky Éva és Buda Márton csatlakozott.

"A Magyar Televízió minden esztendőben olyan tehetségeket akar találni, akikre mindannyian büszkék lehetünk, és akik mögé fel tud sorakozni egy egész ország. Így volt ez 2011-ben Wolf Kati, tavaly pedig a Compact Disco esetében is" - hangsúlyozta korábban Rákay Philip. Az intendáns kiemelte, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválnak évről-évre százmilliós nézettsége van, az ott elhangzó magyar dal országimázs-formáló három perc. "Emiatt érdemes elindulni, még akkor is, ha az ottani döntőben talán többnyire geopolitikai döntéseknek köszönhető egy-egy helyezés" - vélekedett Rákay Philip.

A Dal című show nem licenszműsor, hanem saját fejlesztésű produkció, amely kreatív alkotói folyamat eredményeként, közmédiás szerkesztők ötlete alapján valósul meg, immár második éve. A produkció képi és látványvilága, a hatalmas ledfalak és 13 kamera gondoskodik arról, hogy A Dal igen magas színvonalú képi megvalósítással biztosítsa a kellemes szórakozást nézőinek - mondta Szilágyi Adrienne, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szórakoztató műsorainak főszerkesztője.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 244 dalt neveztek, közülük először 75-öt választottak ki az előválogatás során, majd 30-asra szűkítették a mezőnyt.

Az idei, sorrendben 58. Eurovíziós Dalfesztivált májusban azért rendezheti Svédország, mert tavaly a bakui versenyen Loreen svéd énekesnő győzött Euphoria című dalával. A Compact Disco 2012-ben a 24. helyen végzett a Sound of Our Hearts című dallal. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

2013. január 27., vasárnap

Mozgalmas hét áll előttünk

Itt állunk a február küszöbén; hamarosan elkezdődik egy átlag ember számára talán a legunalmasabb hónap az évben, de ez egy Eurovízió-rajongónak teljesen mást jelent. Május közepe után, mondhatni a második legizgalmasabb része az évnek, amikor országok tömkelege választ produkciót a dalversenyre. Idén sem lesz ez másképp, jövő héten elkezdődik a nemzeti döntő dömping! A program:

JANUÁR 28. - HÉTFŐ:
11:10 - Az SVT bejelenti, hogy ki lesz a házigazdája a malmői versenynek!

JANUÁR 30. - SZERDA:
Délelőtt - A san marinói SMRTV bejelenti egy sajtókonferencia kereteiben 2013-as résztvevőjüket.
Este - A norvég NRK bejelenti a harmadik elődöntő 7 résztvevőjét.

FEBRUÁR 1. - PÉNTEK:
Málta - Go Malta Eurosong 2013 - elődöntő

FEBRUÁR 2. - SZOMBAT:
19:55 Norvégia - Melodi Grand Prix - harmadik elődöntő (Larvikból)
20:15 Magyarország - A Dal - első elődöntő (közvetítés élőben: M1, Duna World)
Málta - Go Malta Eurosong 2013 - döntő
Izland - Söngvakeppnin - döntő
Svédország - Melodifestivalen - első elődöntő (Karlskronából)

FEBRUÁR 3. - VASÁRNAP:
03:00 Magyarország - A Dal - első elődöntő (ismétlés: Duna World)